A szülők, gyermekek a család összetartásának kötelékei.

A láthatatlan segítő ka családban, környezetben vannak. A szülők, gyermekek a család összetartásának kötelékei. Fontos annak felismerése, hogy egymást el kell fogadni, meg kell becsülni, valamint meg kell adni a tiszteletet is. Fontosnak tartjuk, hogy időt szánjanak egymásra a családtagok és ennek pozitív hatása a lelki egyensúlyt is helyre hozhatja: beszélgetések, apró figyelmességek, a jó munkamegosztás a családban. Közös programok szervezése, szakmai tanácsok, ismeretterjesztés, fórum – s sok lehetőség, mely formálhatja a családban, a környezetükben a család tagjait, a jó jelen és jövő felé.

1.

A Nyíregyházi Családvédő Egyesület 1997. augusztusában jött létre,bejegyzése 1998-ban, majd közhasznúvá nyilvánítása 1999-ben történt. Az egyesület tagságának döntő részét a segítő szférában dolgozó szakemberek alkotják. Főállásban végzett munkájuk során kapcsolatba kerültek a lakosság rászoruló csoportjával,közöttük a veszélyeztetett gyermekekkel,fiatalokkal. A hátrányos helyzetű családok és gyermekeik életesélyének, lelki egészségének megőrzése és javítása érdekében tevékenykedünk. A tagságban találhatóak szociális munkások, pedagógusok,valamint szociálpolitikus, pszichológus.

2.

Jótékonysági koncertet szerveztünk 2004-ben egy beteg kisfiú megsegítésére. Évente megszerveztük karácsonyi rendezvényünket. Lehetőségeinkhez mérten rászoruló családokat támogattunk.

3.

A szervezetet az akkori Családsegítő Szolgálatban dolgozó szakemberek hozták létre. A szociális ellátás változásai és az intézményi szervezeti átalakulások révén bekapcsolódtak a gyermekjóléti szolgálat szakemberei is. A városban a gyermekjóléti szolgálatot külön szervezetben működtették, az egyesületben lévő szakemberek továbbra is munkálkodtak az egyesületben.2010-ben ismét egy átszervezés történt, ami törést hozott a szervezet életében.

4.

Programjainkat Nyíregyháza Megyei Jogú Város, helyi vállalkozások és magánszemélyek támogatták. A személyi jövedelemadóból befolyt 1% és a tagdíjak is segítették a munkánk anyagi feltételének biztosítását. Eredményesen pályáztunk az Egészségügyi és Családügyi Minisztérium, Ifjúsági és Sport Minisztérium és a helyi önkormányzat pályázatain.

Együttműködtünk különféle programokban a helyi civilszervezetekkel,szociális és egészségügyi intézményekkel. Atagok számára évente kirándulásokat szerveztünk.

5.

Az egyesületnek foglalkoztatottja nem volt,jelenleg sincs. A tagok önkéntes tevékenysége révén működtettük a szervezetet.

6.

2014-ben egyesületünk tagjai úgy döntöttek, hogy az egyesületet újjászervezik és átalakítják a mai helyzetnek megfelelően. A változást a Nyíregyházi Törvényszék 2015. novemberében elfogadta. Az egyesület neve kiegészült: a családvédő tevékenységen túl célzott a „jövő nemzedékéért” – gyermekek, fiatalok a családban, s a jövő építés fontossága, szerepe az életszakaszokban. Az Alapszabályban az Egyesület céljai bővültek. A megváltoztatott egyesületi név jobban takarja a jövő nemzedékéért.

7.

Az újjáalakuláskor a tagság kinyilvánította, hogy nem csak helyi szinten kíván tevékenykedni, valamint az új nemzedék számára kívánunk minél több programot megvalósítani, mivel a hivatásunk gyakorlása során sok fehér foltot látunk. A Nyíregyházi Családvédő Egyesület, mint szervezet a fenntarthatóságra törekszik, nemcsak működésében, hanem a programok szervezésében is.

Honnan szerezhetõ be?
Honnan szerezhetõ be?
A Lorem Ipsum részleteinek sok változata elérhetõ, de a legtöbbet megváltoztatták egy kis humorral és véletlenszerûen kiválasztott szavakkal, amik kicsit sem teszik értelmessé.
Részletek
Miért használjuk?
Miért használjuk?
Ez egy régóta elfogadott tény, miszerint egy olvasót zavarja az olvasható szöveg miközben a szöveg elrendezését nézi.
Részletek
Mi a Lorem Ipsum?
Mi a Lorem Ipsum?
A Lorem Ipsum egy egyszerû szövegrészlete, szövegutánzata a betûszedõ és nyomdaiparnak. A Lorem Ipsum az 1500-as évek óta standard szövegrészletként szolgált az iparban
Részletek